Tuesday, April 18, 2017

A globalista ellenzék a nép megvezetésén fáradozik


Az ellenzék a rendszerváltozás kaotikus éveiben alkalmazott jól bevált taktikával próbálkozik. Akkor olyan hazugság özönt zúdítottak a kommunizmusból éppen csak kikecmeregő állampolgárokra amit azok nem tudtak feldolgozni és tapasztalat híján elhitték azokat.

Többek között, azt hazudták az embereknek, hogy a kapitalizmus egy tejjel mézzel folyó Kánaán, egy olyan jóléti rendszer ahol az átlag ember is cukrászdát nyithat Bécsben. Horn Gyula a kommunista rendszer emblematikus pufajkása pedig ingyenes repülő jegyekkel hülyítette a rászavazó nyugdíjasokat.

A megvezetett, tapasztalatlan tömegek elhitték a mesét oly annyira, hogy a bolsevista, hazaáruló garnitúrát többször is újraválasztották. A volt kommunisták az álellenzékével összefogva aztán a háttérerők érdekeinek megfelelően eladósitották az országot, belecsalogatták az embereket a deviza hitelekbe, lerombolták az iskolarendszert és a kultúrát, olyan körülményeket teremtve ami gazdasági csőd szélére sodorta az országot.

Kiakarták irtani még az írmagját is a nemzeti érzésnek aminek jegyében 2006-ban belelövettek az ünneplő sokaságba és tömeges letartóztatásokat foganatosítva terrorizálni próbálták a békés lakosságot.

Most ugyanezen vonal mentén próbálják manipulálni a közvéleményt ugyanazok az erők; hazug kormányellenes kampányt folytatva igyekeznek megvezetni az embereket, gyakorlatilag hülyének nézve a közvéleményt abban reménykedve, hogy azok a elmúlt harminc évből semmit sem tanultak és újra ráharapnak az unalomig ismételgetett ócska korrupciós narratívára.

A Jobbik is ezt a hazug propagandát nyomja. Korrupciós mantrákat lihegnek, az emberek aljas ösztöneihez, az irigységhez apellálva, abban a hiú reményben, hogy az emberek újra megeszik a régi mesét mint a rendszerváltás hajnalán.

A magyar nép azonban nem hülye. A folyamatosan ébredő honfitársaink többsége tisztán látja, hogy a világban egy háború zajlik amit nem hagyományos fegyverekkel vívnak, és most dől el, az országok sorsa a kialakulóban lévő de még egyenlőre képlékeny új világrendben. Ebben a túlélésért folyó küzdelemben a kormánynak nincs sok mozgástere mivel a háború természete és azok a globális erők akik hadat viselnek a világ ellen behatárolják a kormány lehetőségeit (migráció, ellenséges belső hálózatok stb).

Az ellenzék legnagyobb bűne, hogy takargatják a háború tényét az emberek elől azt próbálva elhitetni a közvéleménnyel, hogy minden problémáért a kormány felelős. Így a hazugságaikkal összhangban a háborús kiadásokat állami szinten folyó korrupciónak próbálják beállítani, mivel tudják, hogy az emberek jó része nem lát a felszín mögé és nem is sejti, hogy ez a mocskos háború milyen irdatlan kiadásokkal jár.

A magyar nép többsége azonban sokkal okosabb annál, hogy ennek a hamis liberális propagandának bedőljön és nagyon jól tudja mi a tét. Tudják, hogy semmi sem az aminek látszik, és hogy a háború kellős közepén egy harcedzett vezetőt leváltani, egyenlő a biztos bukással. Ezért magas a kormány támogatottsága minden hazug propaganda ellenére is, mert amikor az emberek kormányt támogatják saját túlélésükre is szavaznak.

(kultúra)

No comments:

Post a Comment

Végre, lesz magas ház Budapesten